Új számok a NOX-tól |
Nóri |
2008.08.28. 14:57 |
Új arc,új hangzátechnika!Ez az új NOX az új számok:Hiszed-e még?,Javítsd a hibát,Még egy perc egynelőre ezek vannak fennt az interneten a Nox Időntúlról.
|
BUDAPEST – Péter Szabó Szilvia (25) teljesen megváltozott. |
Nóri |
2008.07.25. 13:16 |
Szilvi, akinek korábban éppen a hosszú, általában copfban hordott haja volt az egyik védjegye, fül alatt érőre vágatta le tincseit. Már korábban felröppent a hír, hogy a NOX a közeljövőben nagy dobásra készül, a zenekar teljes arculatváltást tervez, amely a Szilviről készült fotók tanúsága szerint már el is kezdődött.
– Igen, valóban valami új és meglepő dologra készülünk, ennek a része az új frizurám is, de erről egyelőre nem mondhatok többet – titokzatoskodott Szilvi mosolyogva, amikor az átváltozás okáról kérdeztük.
Azt azért elárulta: először maga is meglepődött saját tükörképén, hiszen hozzászokott ahhoz, hogy a haja mindig fel van kötve. De mint mondja, hamar megszerette új frizuráját.
– Furcsa volt, hiszen hoszszú évek óta hordtam úgy a hajam, ahogyan megismertek az emberek. De be kell vallanom, nagyon élvezem, hogy nincs a nyakamban semmi – tette hozzá. |
NOX nagy átalakulásra készül! |
Nóri |
2008.07.08. 18:12 |
Kedves Látogatók!
Az oldalunk új arculatot kap! Szíves türelmeteket kérjük! Bízunk benne, hogy az arculatváltást követően is megtiszteltek minket figyelmetekkel!
Nox, Idea Produkció
|
Viva Névjegy a NOX-ról |
Nóri |
2008.07.08. 18:08 |
Találtam néhány érdekességet a NOX-ról...
|
17611 Rádió sms |
Nóri |
2008.06.28. 16:11 |
A 17611 Rádió sms elnevezésű találmány lényege, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően, bonyolult, összetett kódok használata nélkül teszi lehetővé mobil tartalmak – elsősorban true tone és polifonikus csengőhangok – letöltését. A találmány nagyságrendekkel leegyszerűsíti a felhasználó részére a megrendelési folyamatot.
|
Csipetnyi Nox, nagy kanál munka? |
Nóri |
2008.06.28. 16:04 |
A Nox együttes énekesnője ismert arról, hogy sosem ijedt még meg egy kis pluszmunkától, és ha szükséges, ő is segít az együttes tagjainak. Péter Szabó Szilvia most igazán új dologba kezdett!
|
Péter Szabó Szilvia vezetés közben készült a Csináljuk a fesztivált adására? |
Nóri |
2008.06.28. 15:48 |
A fiatal énekesnő a The Shadows - Moonlight Shadows című számot énekelte a Csináljuk a fesztivált pénteki adásában, amelyre különleges módon készült fel.
|
A Popdaráló tizenkettedik adásának sztárvendége - a NOX énekesnője Péter Szabó Szilvia volt! |
Nóri |
2008.06.24. 12:27 |
Szilvi - egyik saját számuk, a nagysikerű Forogj világ! mellett - elénekelte Zséda Újhold, a Groovehouse Vándor, és Kovács Kati Találkozás egy régi szerelemmel című számát is.
„Szilvi, amellett, hogy tehetséges, még gyönyörű is, nem is csoda, hogy a zenekar az adott forgatási napra nagyon kicsípte magát” – mesélte nevetve Áron.
|
Készül az új NOX-os oldal! |
Nóri |
2008.05.03. 13:52 |
Ngay örömömre szolgál,hogy bejelentsem hamarosan kész lesz az új NOX oldal!Mint ahogyan azt megszokhattuk minden évben szebb és szebb NOX-os oldal lesz,úgy ahogy ebben az évben is...(www.nox.co.hu) |
Szilvi a Fábry Show-ban! |
Nóri |
2008.05.02. 10:01 |
Szilvi május elsején a Fábry Show-ban volt vendég...(A beszélgetést elolvashatjátok ha tovább mentek!)
|
|